Részletek
Letöltés Docx
Tovább olvasom
Az Évszázadok Szeretete Ching Hai Legfelsőbb Mester verseskötete, amely a szeretetet közvetíti, valamint egy lélek visszhangját, mely együtt érez az emberi életekkel és minden szerény, törékeny társlakó sorsával. Az élet e bizonytalan folyamában Ching Hai Legfelsőbb Mestert mélyen aggasztja az emberek sorsa. Versei őszinte imákat is tartalmaznak, hogy az emberiség mielőbb ébredjen rá az Igaz Énre, a jóságos és nemes életmódra, és nézzen szembe a valósággal, így bolygónkat földi Mennyországgá alakítva, ahol az emberek és minden társlakó békében és harmóniában élhetnek. Ma megtiszteltetés, hogy bemutathatjuk Ching Hai Legfelsőbb Mester (vegán) „Évszázadok Szeretete” című könyvének „1. rész: Fiatalság és Haza szeretete” fejezetéből válogatott verseket, amelyek a természet szépségét és a jó barátok megbecsülését, valamint a háború gyötrelmeit és kegyetlenségét írják le. 1. rész: Fiatalság és a Haza Szeretete Otthonom (Nhà Tôi) „Kényelmes kis otthonom a domboldalon pihen Enyhe szellő és lágy felhők borulnak az égre Illatos virágok és zöld fű illata tölti be a levegőt A fenyők varázslatosan zúgnak a holdistennők táncára. Pillangók kergetőznek az illatos kertben Virágok díszítik a zsenge ágakat Rózsaszín, sárga, bíbor, ibolya, barack Óh, oly illatos, egészen a Mennyekig! Ragyogón dereng a hold a zöld csúcson A szélben a béke dala száll Arany dallam emelkedik a széllel A tiszta égbe, oly megnyugtató. Az erdei ösvény, meghitt, mint egy ölelés Körülöleli finom lépteidet, álmodozó napokat emel, A távolban az óceán verselve csendül, Velem énekel a fantázia estéjén. Tavasszal vadvirágok borítják a hegyet Nyáron kabócák dalolnak édes álmodozásba Ősszel kanárisárga levelek hímezik az ablakot Télen a lángok énekelnek vidáman a meleg tűzben. Mind a négy évszakban virág nyílik a szívemben Mindenütt felhők közelednek köszöntésben A szeretett barátok csak növelik a szív ragaszkodását Állatok és madarak úgy vegyülnek, mint régi ismerősök! Vedd elő a hold alakú lantot Pendíts meg egy gyönyörű akkordot! A lélek a szeretet hangjain szárnyal Az örömteli szív követi a zene ritmusát. Tra la la fa la Fa la la tra la Tra la la fa la Fa la la tra la.” Nosztalgikus Nyár (Hạ Nhớ) „Emlékszel egy kora nyárra? Tűzvirágfák lepték el az eget, mint a fiatalság éltető vére Osztálytársakkal sétáltunk az iskolaudvaron A búcsú pillanatában időztünk, ó jaj! Félig örömben, félig habozva a búcsúzásban Rózsaszín virágot tűztünk egymás hajába, a szeretet jeléül! A búcsúzó porfelhő után hosszú száz nap következik A kabócák bánatos kórusa olyan, mint a szívből jövő elköszönésünk. Te a termékeny földekre és kékeszöld vizekhez indulsz Ahol patakok és tavak kórusa köszönti az ismerősöket Én kompon kelek át a nagy folyón Vissza a kis faluba, ahol anya és a manióka vár. Bátyám hajója az azúr óceánon és a fehér homokon át halad A fűzfák lágy, dallamos éneket szőnek Nővérem autója belép a fennsíkra Ahol a hegyi felhők elbűvölő mosolyt árnyékolnak... Én itt maradok a szeles, poros városban Hervadó virágokat számolok, míg várom, hogy a nyári napfény halványuljon Várok száz napot, s újra várok egy meleg ölelést Várok, hogy sétálhassak az iskola árnyas teraszán. Ne feledd, kedvesem, örömteli napjainkat A jó barátokat, a tisztelt tanárokat és a szeretett rokonokat. Az arany szellő szétszórja a vörös tűzvirágfákat a falak mentén És a szívemben csendben hullanak a napok és a hónapok... Oly mély a vágyódás, mint az elhagyatott iskolaudvar A száz napnyi sóvárgás, mint egy évszázad, mely csendben elvonul!” Egy napon (Một Ngày) Egyszer szabadnapon az iskolából Apával a szülőfalunkat mentünk meglátogatni A régi, ismerős busz A töltésen kanyargott végig. Kétoldalt illatozó rizsföldek Arany hullámok rózsás napfényben Itt egy ház, amott egy vörös cseréptető Rózsaalmák és mangók töltötték meg az udvarokat. Egy foltos kutya cammogott a busz után Farka legyezett a nyári szélben Vörös por szállt jóval az út fölé Egy bambuszliget elmosódott a távoli mezőn... Egy öreg vízibivaly csorda értetlenül Bámult az út felé Egy csapat gólya siklott oly kecsesen A gazdag, végtelen mező fölött. Egy pár barna ökör minden erejével küzdött Sárga szénabálákat húzva Nyikorgó nehéz szekeret vonszolva Lassan cipelve az idő terhét. Egy ezüstös hegy gerincén áthaladva A magas szélben illat szállt! Számtalan hegyi virág szóródott szét Rózsaszín orchideák, lila mirtuszok Aztán átmentünk a mólón Vidám hullámok csapódtak a partra A vízililiomok gyengéden simogatták az evezőket A vízijácintok itt-ott lebegtek... Valahányszor a busz megállt Barátságos árusok sürögtek-forogtak Friss banánt, édes mandarint És ropogós ambarellát kínáltak, édesgyökérben savanyítva! Sült fánkot és ragacsos rizs sütit Párolt csöves kukoricát és pörkölt földimogyorót Kókusz- és cukornádlét Oly illatosak a falum évszakai! Néhány izmos munkás Cipelte az árut a vállán Az utasok mindenfelé siettek Nyüzsögve, mint újévi napokon A busz egyenletesen gurult Az utasok beszélgettek, hangosan és vidáman Amikor hirtelen megrepedt az ég és megrendült a föld Egymásra zuhant mindenki! A busz darabokra robbant A sofőr feje lerepült Az egyik utas teste cafatokban Egy másik lába a hídnál! Egy asszony és meg nem született gyermeke vörös vértócsában kapkodott levegő után Két ártatlan kisgyermek elmerült, és odaveszett a mély folyóban! Egy ősz hajú idős asszony Kezében még egy fazék bétel De a lelke eltávozott Ki tudja, hová megy?!... Három másik túlélővel Apám a sebét szorította Vérpatak csordogált lassan Ahogy erőtlenül vonszolta magát az úton!...”
